Sajtószemle

2023

Időkapszula a Szent Mihály-templomnál

2023. augusztus 11., Péntek

A végéhez közeledik Kézdialmás és Lemhény közös egyházi hajléka, a Szent Mihály-templom felújítása. A napokban egy érdekes mozzanatra került sor: Hölgyes Pál Zsolt lemhényi római katolikus plébános időkapszulát helyezett el a toronyban.

Gyarapodik a gólyapopuláció Háromszéken

2023. augusztus 3., Csütörtök

Gyarapodik a gólyapopuláció Háromszék településein, az idei év pedig rekordnak számít az utánpótlás tekintetében – tájékoztatott Kelemen László, a Rara Avis Madártani Egyesület elnöke. A szakember szerint egyre nagyobb az igény a közkedvelt vándormadarak fészkeit tartó szerkezetek iránt, a megyei önkormányzat társfinanszírozásával évente újabbakat készíttetnek és helyeznek ki a villanyoszlopokra.

Kisebb vétségekért büntettek egyenként tízezer lejre két háromszéki idősotthont

2023. július 14., Péntek

Kovászna megyében két idősotthont büntettek egyenként tízezer lejre a főváros környéki idősotthonokban kizsákmányolt személyek ügyében elrendelt országos szintű ellenőrző akciók keretében. Ráduly István prefektus szerint csak kisebb szabálytalanságokat találtak az ellenőrök, de az eddig ellenőrzött bentlakásos otthonok megfelelő körülményeket biztosítanak az idősek ellátásához.

Székely értékőrök dél-erdélyi kalandozásai

2023. július 14., Péntek

A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Értéktár év elején többfordulós honismereti vetélkedőt hirdetett, amelyen székelyföldi települések képviseltették magukat. A döntőbe jutott első tíz csapat július 4. és 6. között jutalomkiránduláson vett részt Demeter László és Szőts Papp Zsuzsa vezetésével.

Esztelnek ünnepelt

2023. július 10., Hétfő

Harmadik alkalommal szervezték meg Esztelneken a Fekete Ribizli Ünnepet, mely a kisközség falunapjait is jelenti. A rendezvény kétnapos volt, pörgős, gazdag programmal.

Szent Mihály-hegyi templom: elkészült a szentély

2023. július 9., Vasárnap

Folytatódik Felső-Háromszék egyik legjelentősebb barokk műemléképületének a főjavítása, befejeződött a Szent Mihály templom szentélyének a felújítása.

Zöld gondolatok tábora

2023. június 27., Kedd

Idén is Kommandón zajlik a Természet – Az élet forrása nevet viselő tábor, amelyet már 7. alkalommal szerveznek meg azzal a céllal, hogy a gyermekek többet tudjanak meg a környezettudatos életmódról, találkozzanak új gondolatokkal, amelyek beépülnek a mindennapjaikba.

Feledni nem tudjuk soha…

2023. június 6., Kedd

Biró Erika szörcsei református lelkész kezdeményezésére június 3-án délután a Poszkár-tetőn a 2022-ben felavatott Nemzeti Emlékhelyen emlékezett Trianonra közel hetven felső-háromszéki résztvevő, többek között a Kézdiszéki Székely Tanács képviselői, valamint a szobrok alkotói közül a kézdisárfalvi Szabó Ottó és a zabolai Datki Sándor. A rendezvényen az Összefogás a Kárpát-medencéért csoport magyarországi képviselői is részt vettek.

A Perkőről indultak a szentföldi lovas zarándokok

2023. május 26., Péntek

Hatodik alkalommal viszik el az otthon maradó közösségek fohászait a csíksomlyói nyeregbe a Hargita, Kovászna és Maros megyei lovas zarándokok. Az előző évek hagyományait követve idén több mint kétszáz lovas zarándokol el Csíksomlyóra. A lovas zarándoklat célja – a szalagokra írt imaüzenetek eljuttatásán túl, amelyek nagy része ebben az esztendőben a béke fontosságára hívja fel a figyelmet, szorgalmazva az ukrajnai háború mielőbbi befejezését – a lovas hagyományok ápolása és a nemzeti összetartozás erősítése.

Gondok az Apor Péter-iskola pályázatával

2023. május 25., Csütörtök

Tegnap Kézdivásárhely volt a házigazdája a felső-háromszéki polgármesterek szokásos havi találkozójának. A megbeszélésen részt vett Ráduly István prefektus, Kovászna Megye Tanácsának vezérkara, Csáki Árpád, a Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóság vezetője, valamint Ambrus József, a Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADISIMD) igazgatója. Többek között szó volt műemlékvédelemről és a hulladékgazdálkodással kapcsolatos gondokról is.

Régészeti feltárás a Szent Mihály-templomnál

2023. május 16., Kedd

Felső-Háromszék egyik legszebb barokk stílusú épülete a Szent Mihály-hegyi templom, melynek felújítása a végéhez közeledik. A templom udvarán a régészek feltárást végeznek.

Temesvár és Telcs az uniós pénzek lehívásának tavalyi erdélyi bajnokai

2023. május 5., Péntek

A Hargita megyei Gyergyóvárhegy egymaga több uniós forrsához jutott, mint a háromszéki községek együttvéve.

Diákok ismerkednek Erdély és a magyarság értékeivel

2023. április 19., Szerda

Sepsiszentgyörgy ad otthont a hét végén a Kovászna Megyei Értéktár által szervezett honismereti vetélkedő regionális szakaszának. A februárban meghirdetett vetélkedő célja, hogy a diákok megismerjék környezetük értékeit, illetve hogy felfedezzék a Magyar Értéktárban és a Hungarikumok Gyűjteményében nyilvántartott örökséget.

Húsvéti határkerülés Gelencén

2023. április 12., Szerda

Húsvét vasárnapján a Gelencei Férfiadalárda, a Burusnyán Néptáncegyüttes, lovasok és hagyományőrzők, valamint hilibiek közösen hirdették, hogy Krisztus valóban feltámadott. E szép népszokás újjáélesztése óta harmadszor ünnepelt együtt a két egyházközség.

A régi elnököknek szavaztak bizalmat

2023. március 28., Kedd

Az RMDSZ Lemhény, valamint Bereck községi szervezete csütörtök délután tartotta tisztújító ülését – adta hírül az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája. Lemhényben a küldöttek az eddigi elnököt, Lukács Róbert községmenedzsert bízták meg a szervezet vezetésével, Bereckben pedig Dimény Zoltán polgármesternek szavaztak ismét bizalmat.

Szépül a Szent Mihály-hegyi templom

2023. március 21., Kedd

Ez év novemberében be kell fejeznie a kivitelezőnek a Szent Mihály-hegyi műemlék templom restaurálását. Kézdiszék legszebb és legértékesebb barokk temploma eredeti pompáját nyeri vissza.

Pénzt osztott a megyeháza

2023. január 13., Péntek

Idei első ülésén a Kovászna Megyei Tanács csütörtökön a személyi jövedelemadóból idénre becsült összegek 6 százalékát visszaosztotta a helyi közigazgatási egységeknek, és útkorszerűsítéseket érintő határozatokat is elfogadott.

Ifjúsági terem Felsőlemhényben

2023. január 4., Szerda

Lemhény Polgármesteri Hivatala sikeresen pályázott Kovászna Megye Tanácsánál a felsőlemhényi régi óvoda épületében lévő ifjúsági terem berendezésére és felszerelésére.

2022

Rászorulókon segített a tejszövetkezet

2022. december 29., Csütörtök

A Kézdi Tejszövetkezet, a Kovászna Megyei Tanács, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete, az AgroSic Közösségek Közti Társulás és Fejér László Ödön szenátor irodája az ünnepek közeledtével olyan egységeknek adományozott tartós tejet, amelyeknek minden segítség jól jön.

Egymást is segítik a települések

2022. december 19., Hétfő

Idei utolsó ülésén a Kovászna Megyei Tanács jóváhagyta az éves költségvetés egyes tételeinek módosítását, és arról is határoztak, hogy a személyi jövedelemadó hat százalékának megfelelő többletbevétel mely közigazgatási egységeket és milyen hányadban illessen meg. Utóbbi esetben, mivel az elosztandó összeg nem jelentős, egyes községek lemondtak a részükről mások javára, hogy azok nagyobb összegeket tudjanak fordítani sürgős vagy kiemelten fontos célokra.

Mellékutcákat is leaszfaltoztak

2022. december 15., Csütörtök

Lemhény Polgármesteri Hivatala sikeresen pályázott a Helyi Fejlesztések Országos Programja keretében (PNDL) a községi utak aszfaltozására.

Kerékpárút-hálózatra pályázik a megye

2022. december 8., Csütörtök

Rendkívüli, online ülést tartott Kovászna Megye Tanácsa tegnap. A sürgős összehívást az indokolta, hogy hétfőn jelent meg egy kerékpárutak kiépítésére vonatkozó pályázati kiírás, melynek leadási határideje jövő hétfő, és a megyei önkormányzat – mint elhangzott – jó eséllyel részt kíván venni.

Mintegy 300 kilométernyi, összefüggő bicikliút-hálózat építését tervezik Háromszéken

2022. december 7., Szerda

A szomszédos megyékkel partnerségben több száz kilométernyi, összefüggő bicikliút-hálózat építésére pályázik Kovászna megye tanácsa. A megyén belül kialakított „Víz útja” és „Kárpátok útja” nevű kerékpárutak rácsatlakoznak a szomszédos Brassó és Szeben, valamint a Hargita és Maros megyékben is megépülő hasonló bicikliút-hálózatokra – számolt be a háromszéki önkormányzat szerdai ülésén Tamás Sándor tanácselnök.

Lemhény a Sósok ösvényén

2022. november 23., Szerda

Manapság ritkábban hallhatunk olyan történteket, melyek a szigorúan tiltott, de a Kárpátokon húzódó határokon át mégis örökké zajló, Háromszéket is érintő sócsempészethez kapcsolódnak. Irodalma van pedig ennek, balladák szólnak róla, hiszen a csempészet olykor emberéletekbe is került. A Sósok ösvényéről kortársam, a Bereckben lakó Rózsa Jóska mondta tollba, amit gyerekkorában édesapjától hallott.

Interaktív író-olvasó találkozó Kézdivásárhelyen

2022. november 16., Szerda

Rendhagyó eseményen vehettek részt a kisiskolások pénteken. Egy interaktív író-olvasó találkozó keretében dr. Fóris-Ferenczi Rita és Fóris-Ferenczi Johanna anya-lánya szerzőpáros gyerekkönyveivel ismerkedhettek meg a kicsik. A bemutatót színes tevékenységek sorozata előzte meg. Az eseménynek a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző és a Vigadó Művelődési Ház adott otthont.

„Okosutat” építenek Háromszéken, szenzorok jelzik majd az út állapotát

2022. november 14., Hétfő

A Kézdiszentlélek és Lemhény közti 19 kilométernyi útszakasz lesz Háromszék első „okosútja”, amely számos turisztikai potenciállal rendelkező települést köt majd össze.

Lemhény látnivalói

2022. november 1., Kedd

A Velence-patak völgyében található községközpont, melyhez közigazgatásilag az alábbi települések tartoznak: Kézdialmás és Csomortán. A Kovászna megyei falu Felsőlemhény - Velence falvak összeolvadásából jött létre.

Égre néző szent helyet avattak

2022. október 31., Hétfő

A Felsőlemhény fölötti Poszkár-tetőn szombaton avatták fel a Biró Erika szörcsei református lelkipásztor, Miklós Barna és Biró Attila kezdeményezésére, a Háromszéki Népfőiskola támogatásával létesült, rönkfából épült nemzeti emlékhelyet.

Jól halad a felújítás

2022. október 26., Szerda

A kivitelezési tervnek megfelelően, nagyon jól halad a több mint hatszáz éves Szent Mihály-hegyi műemlék templom teljes körű felújítása.

Aszfaltoztak Lemhényben

2022. október 25., Kedd

2012-ben egy sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően – kizárólag erdei utak korszerűsítésére lehetet pályázni – a Farkas patakától a Veresvíz patakáig aszfaltszőnyeg került az almásréti út tíz kilométeres szakaszára.

Közel 50 kilométeres bicikliutat építenek Háromszéken

2022. szeptember 29., Csütörtök

Sepsi Tracknek nevezett bicikliutat építenek Háromszéken, amely Sepsibükszádot köti össze Réttyel és áthalad Mikóújfalun, Málnáson, Málnásfürdőn, Bodokon, Gidófalván és Sepsiszentgyörgyön, jelentette be sajtótájékoztatón Jakab Barna.

Csernáton és Újszentes címerét, Lemhény zászlaját is hivatalosította a kormány

2022. március 16., Szerda

A Kovászna megyei Csernáton címerét és Lemhény zászlaját, illetve a Temes megyei Újszentes címerét hivatalosította az RMDSZ javaslatára szerdai ülésén a kormány – jelentette be Cseke Attila fejlesztési és közigazgatási miniszter.

2020

Lemhény egységes

2020. november 12., Csütörtök

Jénáki Csongort mintegy két hete iktatták be, azóta ismerkedik a hivatallal, a szakirodák tevékenységével. Pár napja teljes a csapat, a szakbizottságokon kívül a legutóbbi tanácsülésen az alpolgármester-választásra is sor került. Az önkormányzati képviselőktől a felsőlemhényi Miklós István kapott megbízatást. Ez így is van rendjén, ha a községvezető alsólemhényi, akkor a helyettesének felsőlemhényinek kell lennie. A községmenedzseri teendőket továbbra is az összeférhetetlenség miatt 2018 októberében lemondatott Lukács Róbert volt polgármester látja el. A minap arra kértük Lemhény új polgármesterét, hogy bevezetőként mutatkozzon be olvasóinknak.